UJ MAGYARORSZÁG

Tisztelettel köszöntöm Önöket, Hölgyeim és Uraim!

Én ugyan szerettem volna pontosan kezdeni, de Hámori professzor úr ragaszkodott az akadémiai tíz perchez. Mindenesetre köszönöm a kitartó türelmüket. Én is hadd kezdjem azzal, amivel Professzor úr befejezte: tudatában vagyok annak, hogy mekkora elismeréssel és köszönettel tartozom, tartozik az a politikai közösség, amelyet itt képviselek, a Professzorok Batthyány Körének.

Régebbre még az általad említett, kedves Professzor úr, régebbi időkre nyúlik vissza igazából az a fajta egymást segítő, támogató együttműködés, amely, mondjuk úgy, hogy a polgári, nemzeti, kereszténydemokrata politikai közösség és a számára szellemi, tudományos muníciót biztosító tudományos közösség között áll fenn. Én még jól emlékszem 1994-re és l995-re is, amikor éppen a Professzorok Batthyány Köre volt az egyik legfontosabb támogatója annak a gondolatnak, hogy a szétszabdalt polgári oldal helyett jöjjön létre az együttműködés, az összefogás. Ez vezetett el aztán el az első polgári kormány megalakulásához, majd a 2002-es választások elveszítését követően az Önök által kidolgozott Szent István Terv jelentett hosszú időn keresztül egyfajta szakmai, tudományos, értelmiségi muníciót a közéleti küzdelmekhez. Ezt már - mint az ilyen természetű muníciót - Magyarországon általában alá szokták becsülni. A nyers politikai küzdelem, valahogy meg a nyers politikai muszkli nagyobb elismerést váltanak ki, mint a bajvíváshoz szolgáltatott szellemi muníció. De a politikában azért az mégiscsak úgy van, ahogy valamikor régen Margaret Thatcher mondta, hogy aki meg akarja nyerni a politikai birkózást, a politikai küzdelmet, annak az érvek csatáját is meg kell nyernie. Az érvek csatájához pedig muníció szükséges, és én megtisztelve érzem magam és magunkat, hogy az elmúlt években e tekintetben mindig számíthattunk Önökre. És akkor arról még nem is beszéltem, hogy a Professzorok Batthyány Köre időnként közvetlen baráti segítséget is nyújt egy-egy polgári kormánynak, hiszen Hámori professzor úr minisztere volt az egyik ilyen kormánynak, és most is az egyik legfontosabb területet, államtitkári rangban éppen a Professzorok Batthyány Körének kitüntetett, megbecsült tagja és vezetője viszi.

Nos, tehát köszönöm szépen, hogy meghívtak ide, erre a mai találkozóra. Örülök, hogy itt állhatok Önök előtt, mert ez azt jelenti, hogy mégiscsak volt már száz napja a polgári, nemzeti és kereszténydemokrata kormánynak. Ritka alkalom, hogy az első száz napról számot lehet adni. Olyan ritka, hogy négyévente csak egyszer nyílik rá lehetőség. Ráadásul most van is miről beszélgetnünk, mert a mögöttünk hagyott száz nap igencsak sűrűre sikeredett. A teatralitást kedvelők okkal mondhatják azt, hogy ez a száz nap történelmi volt. A politikusok, mint Önök is tapasztalhatták, szeretnek így fogalmazni, hiszen a döntések világában élik az életüket, értik a legrejtettebb összefüggéseket, és látják a döntések közép- és hosszú távú következményeit is. Így hát ők könnyen cimborálnak a történelemmel. A választók azonban más ritmusban élnek, más tölti ki az életüket, és a jövőt is inkább akkor hiszik, ha látják.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Idén, 2010 nyarán azonban mindez egy kicsit másként volt. Még a leginkább közömbösek, még a közéletnek legszívesebben háttal állók is érezték, hogy valami megváltozott, hogy stílszerű legyek, valahogy más a politika, és érezhették, hogy nagy dolgok vannak készülőben. Nos, ha így érezték, nem is tévedtek. Mert van az úgy, ahogy professzor úr is mondta, hogy az idő felgyorsul. Én hadd fogalmazzak úgy, hogy az idő összesűrűsödik. Van, hogy néhány nap történéseinek több oldalt szentelnek a történelemkönyvekben, mint akár több teljes évtizednek. Nekünk, magyaroknak e tekintetben van bőségesen tapasztalatunk. Tudjuk, milyen az, amikor néhány nap alatt hosszú évekre eldőlhet a sorsunk. Tudjuk, milyenek a forradalmi változások. 1956 óta tudjuk, milyen a fegyveres forradalom. 1989 óta tudjuk, milyen az alkotmányos forradalom, és 2010-től már azt is tudjuk, hogy milyen kétharmados forradalom. Nos, az az érzés, hogy ma az időnek különösen erős a sodrása, hogy a történelem mintha összesűrűsödne, nem kizárólag a magyarok életérzése. Most az egész világon sok tíz millióan éreznek ugyanígy. Az Európai Unió bizottságának elnöke, Barroso úr ma délelőtti beszédében, ahol az Európai Unió helyzetéről szólt, ezt a sok tíz milliók által osztott hangulatot a következő keresetlen mondattal fejezte ki: ez a pillanat Európa számára az igazság pillanata: vagy együtt úszunk, vagy egyenként süllyedünk el. Nos, valóban, bármerre tekintünk: politikai, gazdasági és társadalmi változások egész sorát látjuk. Nagy történelmi régiók - sajnos a minket is magába foglaló Nyugat is ideértendő - veszített szédítő sebességgel sokat, nagyon sokat egykori befolyásából. Míg mások Keleten és Délen hasonló tempóval emelkednek fel és törnek előre. Egyszerűen elintézhetnénk persze ezeket a tapasztalatainkat azzal, hogy a Nyugatot megrázta egy súlyos pénzügyi gazdasági válság, és ennek a következményeit látjuk magunk előtt.

Meggyőződésem azonban, s ebből kellett a kormánynak is kiindulnia, amikor első száznapos munkáját megkezdte, hogy ennél sokkal többről van szó. Amikor a történelem összesűrűsödik, rendszerint egy új, nyilvánvaló, de korábban kimondhatatlan igazság fogalmazódik meg kritikus tömegű ember tudatában. Ma is látunk egy ilyen igazságot kikristályosodni, amely nyilvánvalósága ellenére új, és eddig sokan nem tekintették kimondhatónak. Ez az igazság így szól nagyjából: utópiákban reménykedni, virtuális valóságban élni csak ideig-óráig lehet, a valóság előbb-utóbb visszaköveteli a jogait, előbb-utóbb kiköveteli, hogy szembesüljünk vele. Amikor ma én Önök előtt egy utópia bukásáról beszélek, akkor a mögöttünk álló két év nemzetközi és magyar, pénzügyi és gazdasági válságáról is beszélek. Igaz, merőben másképp, mint a pénzügyi válság menedzserek szoktak. Vannak, akik úgy vélik, hogy a válság a Lehman Brothers Bank csődjével kezdődött. Vagyis egy balesetről van szó, egy elkerülhető rossz döntés következményei rázták meg, és rázzák azóta is a világot. Én azonban inkább úgy látom, hogy a nyugati világ eljutott egy olyan pontig, amelynél az utópia, amelynek burkában éltünk, hatalmas erővel beleütközött a valóságba, és apró darabokra tört. A most darabjaira tört világban úgy tartották, hogy a piac mindenható. Úgy tartották, hogy mindent, még az emberek értékét is pénzben lehet mérni. Úgy tartották, hogy értékteremtés és munka nélkül is lehet gyarapodni. Úgy tartották, hogy lehet pénzből munka nélkül is pénzt csinálni. Úgy tartották, hogy spekulációra, vagyis valódi értéket nélkülöző alapokra is fel lehet építeni egy ország, sőt egy egész világ gazdaságát. Ebben a most lehanyatló világban azt gondolták, hogy a piac nem csak profitot termel, de erkölcsös is. Ezért nincs szükség közjóra, és a közjót képviselő államra, mert helyettük majd a piac láthatatlan keze mindent bölcsen elrendez.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Valójában nem ilyen-e a természete a történelem minden korábbi megbukott utópiájának? Nem tűnik-e úgy, hogy emberöltők óta az emberiség újabb és újabb utópikus drogok rabjává válik, és egyre keservesebb a kijózanodás, ha a valóság végül szembejön? A nagy politikai utópiák összeomlása után társadalmi és gazdasági értelemben is mindig nyomasztó feladat volt a felépülés és a talpra állás. Elég, ha csak a II. világháború utáni Németországra, vagy hogy egy közelebbi példát mondjak, a szovjet megszállási övezet állapotára gondolunk, közvetlenül a Szovjetunió bukása után. A fasizmus, a kommunizmus és a szocializmus utópiáinak összeomlása egyaránt nemzedékek életét tette tönkre itt, Magyarországon is. Lehetnek persze emlékeink a történelemből a gazdasági utópiák leomlását követő időszakokról is. Itt van például ez a száznapos szokás. Száznapos beszédet 1933-ban mondtak először, talán egy fél évvel korábban, amint az amerikai elnökválasztást követően Roosevelt elnök összehívta a törvényalkotókat, és egy száznapos vitát indított meg, amelynek eredményeképpen létrejött a New Deal, amely akkor radikálisan megváltoztatta az amerikai, illetve a nyugati világ által követelt gazdaságpolitikát.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A harmincas évek elején is egy utópisztikus gazdasági elképzelés romjai felett kellett rendet teremteni. Akkor is egy nagy gazdasági válság után volt a világ, hogy mi utána vagyunk-e már ez még kérdéses. Arról a nagy gazdasági válságról később a nagy gazdasági világválság név terjedt el, és persze igaz, hogy különböző történelmi korszakok között az összevetés mindig kockázatos, hiszen soha sincs tökéletes megfelelés, így az akkori és a mai válságok között sincs, mindig akad azonban néhány fontos párhuzam. Itt van az, amit már említettem, hogy 1933-ban is az Egyesült Államokban éppen az első száz nap megfeszített törvényhozói munkája teremtette meg egy teljesen új gazdaságpolitika sikereinek az alapjait. Ugyanígy mi is azt reméljük Magyarországon, hogy a munka, amelyet május óta elvégeztünk, a holnap sikereit fektette le. Nos, Magyarország utolsó száz napjában, ebben a megfeszített munkával töltött időszakban valóban egymásra torlódtak az események, időnként szinte zavaróan összefolytak a napok, és összesűrűsödött az idő. A megelőző nyolc év reményvesztettségével, keserűségével leszámolva rég nem látott egységben hoztak fontos döntéseket a magyar emberek. Emberek kritikus tömegei értették meg Magyarországon a valóságot, és vállalták, hogy szembenéznek a realitásokkal az utóbbi évek utópiájának delíriuma után. Összeállt Magyarországon is a tisztánlátó emberek kritikus tömege, akik lezárták a "hazudtunk reggel, délben, meg este" szocialista politikáját, és félrelökték a bukott hazugságokat. Én úgy érzem, büszkék lehetünk arra, hogy milyen gyorsan és milyen széles körben, milyen széles egyetértésben szakítottak a magyar emberek az utópiák korszakával, és tették le az alapjait egy új, valóságra épülő rendszernek, amelyet mi nemzeti együttműködés rendszerének hívunk. Sehol máshol, még ott sem, ahol a gazdaság bajai súlyosabbak a miénknél, nem sikerült ilyen széles körű együttműködést létrehozni. Ennek megfelelően nekünk, magyaroknak jó esélyünk van arra, hogy mi tudjuk a legkorábban és a leggyorsabban eltakarítani a bukott korszak romjait és lerakni egy új, a valóság tiszteletén nyugvó gazdasági rendszer alapjait.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim, tisztelt Professzor Hölgyek és Urak!

Nem olyan hosszú idő száz nap, hogy ne tudnánk felidézni, milyen állapotban volt Magyarország, mielőtt a magyar emberek elsöprő többsége a gyökeres változások mellett döntött. Mélyponton, a szakadék szélén tántorgott a gazdaság. Történelmi csúcsponton volt a munkanélküliség. A rossz gazdaságpolitika és a szégyenteljes rablógazdálkodás következtében hatalmas adósságtömeget görgettünk magunk előtt. 1990-től egészen 2002-ig élt egy közmegegyezés Magyarországon a politikai pártok között. Erről hajlamosak vagyunk elfelejtkezni, pedig ezt még a szocialisták is betartották, így érdemes arra, hogy megjegyezzük. Ez a megállapodás úgy hangzott, hogy soha többet nem fordulhat elő, hogy az aktuális kormányok külföldről felvett hitelekből jóléti kiadásokat finanszírozzanak, mert akkor úgy fogunk járni, ahogy jártunk egyébként a nyolcvanas évek második felétől kezdődően a kilencvenes évek elejéig. Ezt a megállapodást mindenki betartotta, egészen 2002-ig. 2002-ben azonban egy politikai bűnt követtek el az ország akkori vezetői, és megkezdődött az ország újabb kori teljes eladósítása. A számok brutálisak, ha megengedik, én nem untatom Önöket ezzel, csak a nagyságrend érzékeltetése kedvéért mondom: 2011-ben az előttünk álló költségvetési évben 2858 milliárd forintot kell majd visszafizetnünk. 2012-ben nagyjából ennél valamivel kevesebbet, és 2013-ban pedig még ennél is többet: több mint 3000 milliárd forintot. Csak hogy értsük, hogy miről beszélünk, tisztelt Hölgyeim és Uraim: ha valaki átböngészi a magyar költségvetés szerkezetét tükröző számokat, akkor azt tudjuk mondani, hogy az egy évben visszafizetendő összeg jóval meghaladja azt a személyijövedelemadó-összeget, amit egy év alatt a magyarok befizetnek egyébként a költségvetésbe. De azt is mondhatom nyugodtan Önöknek, hogy az egy évben visszafizetendő államadósság jóval meghaladja például az egészségügyre egész évben költött összeget vagy az oktatásra egész évben költött összeget. Sőt, ebben a bizonyos harmadik, 2012-es évben meg fogja haladni azt az összeget, amit egész évben a nyugdíjra fizetünk ki. Úgy kell tehát elképzelnünk, hogy a munkánk gyümölcsének egy tekintélyes részét, akkora összeget, mint amiből egy egész oktatási rendszert, egészségügyi rendszert vagy nyugdíjrendszert lehet működtetni, az elhibázott gazdaságpolitika következtében az ország eladósítása miatt visszafizetés formájában a hitelezők ki fognak vonni a magyar gazdaságból.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Ez az a helyzet, amelyet száz nappal ezelőtt a mostani kormány és vele együtt egész Magyarország megörökölt. Azonban az aktuális gazdasági nehézségeknél is talán nagyobb gondot jelentett, hogy a magyarok már nem vagy alig reménykedtek a jövőben, lényegében szinte minden bizalmukat elvesztették a politikában és a közös intézményeinkben is. Olyan alacsony szintre esett a közbizalom, amely lényegében már a közösségeink napi működését veszélyeztette. Ezért Magyarország a magyar államiság a szétesés, a szétcsúszás határán egyensúlyozott. Világos, hogy haladéktalanul cselekedni kellett. Nem volt időnk sem hosszan szemlélődni, sem ráérősen tűnődni a teendőkön. Fel kellett tűrnünk az ingünk ujját, fel is tűrtük, és azonnal hozzá is fogtunk a munkához. A pusztításhoz nem kell sok idő. Gondoljanak csak abba bele, hogy négy évvel ezelőtt az akkori kormány első száz napját követően milyen állapotban volt Magyarország. Emlékszünk rá, ez volt az őszödi hazugságbeszéd időszaka. Száz nap alatt sikerült Magyarország lakosságának teljes bizalmi tőkéjét felélni. Akkor négy évvel ezelőtt néhány nap is elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy a mindennapi életünk alapját jelentő dolgokban elbizonytalanodjunk. Elbizonytalanodjunk az igazmondásban, a rendben, a biztonságban. Nos, a dolgokat visszafordítani, a káosz helyén rendet teremteni, a rombolás helyén építkezni, ehhez már sokkal több időre, energiára, tudásra és kitartásra van szükség, tisztelt Hölgyeim és Uraim.

Száz nap arra lehet, és sajnos csak arra is volt elegendő, hogy a káosz és a szétesés helyén letegyük az alapjait egy új, erős, magabiztos és reményteli Magyarországnak, amely erejét, magabiztosságát és reményeit nem utópiákból, nem lázálmokból, hanem valóságos, megtapasztalható lehetőségekből és eredményekből meríti. 2010. május 29-én alakult meg a magyar választók akaratából a nemzeti ügyek kormánya - így hívjuk magunkat - az új magyar demokrácia történetének legnagyobb választói felhatalmazásával. Támogatottsága különleges. De a nemzeti ügyek kormánya sok más tekintetben is rendhagyó. Egyik ilyen, hogy ez az első kormány, amelynek a programja, mármint a kormány programja megegyezik a kormánypárt választási programjával. Amikor a kormányprogramot írtam, sokat gondolkodtam a választási program és a kormányprogram viszonyáról, és végül úgy döntöttem, hogy az a legegyszerűbb megoldás, hogy Rejtő Jenővel éljek: kézenfekvő, hogy a választási programot úgy, ahogy van, beleillesztem a kormányprogramba. Így most először van Magyarországnak egy olyan kormányprogramja, amelynek része teljes egészében a választásokon bizalmat kapott párt választási programja. Ez azt jelenti, hogy a mostani kormány egy valóságos programra kapott felhatalmazást. Vagyis ez a kormány azt teszi, azt kell tennie, amit az emberekkel a választások előtt megbeszélt. Ez 180 fokos fordulat az előző nyolc év gyakorlatához képest, amelyben hamis illúziók és keserves csalódások váltották egymást. Mostantól ennek az új kormányprogramnak az elfogadásától kezdődően egyetlen politikus sem takarózhat azzal, hogy más dolog a választás és más a kormányzás. Mi, magyarok ezzel a nemzeti egységgel kiharcoltuk, hogy a jövőben többé nem kell illúziókra szavaznunk, amelyek a választások után akár napokon belül szertefoszlanak. Éppúgy, mint ahogy ez 2006-ban történt. Én ezzel magyarázom, hogy száz nap elteltével a kormány iránti bizalom és támogatottság mértéke lényegében megegyezik, vagy talán még nagyobb is azzal a bizalommal és támogatottsággal, mint amellyel a választási programunkat kitüntették a választópolgárok.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Visszatérve az utópiákhoz. Leszámoltunk tehát egy újabb XX. századi, afféle szakértői gőgből fakadó technokrata utópiával, amely szerint lehetséges az emberek nevében, az emberek ellenére kormányozni. Hiszen régebben úgy volt, hogy jött egy politikai hatalom, kigondolt ezt-azt, meg volt győződve a saját szakmai igazáról, ez lehetett jó vagy rossz, utána - függetlenül, hogy az emberek támogatták-e ezeket az intézkedéseket, ezeket korábban reformnak nevezték - átverték a társadalmat, a szakmai csoportok, az érintettek tiltakozása ellenére is. Nos, ez egy szakértői gőgből fakadó technokrata utópia volt, amelynek lényege abban áll, hogy lehetséges úgy az emberek érdekében kormányozni, hogy közben az emberek ellenére kormányzunk. Nos, mi inkább szeretnénk visszatérni ahhoz a régi nyugati hagyományhoz, ahhoz a régi eszményhez, amely úgy hangzik, hogy az emberektől kapott felhatalmazással, az emberekkel és az emberekért kell kormányozni. Az első és legfontosabb eredmény, amit az elmúlt száz napban rögzíteni szeretnék az, hogy az emberekkel együttműködve hoztuk létre és most építjük ki a nemzeti együttműködés rendszerét. Valójában az elmúlt száz nap ezért nem egyszerűen a magyar kormány száz napja, hanem a megújuló Magyarország első száz napja. Építjük a nemzeti együttműködés politikai rendszerét. Építjük a nemzeti együttműködés közigazgatási rendszerét. Építjük a nemzeti együttműködés gazdasági rendszerét, és építjük a nemzeti együttműködés erkölcsi rendszerét is, amelynek főbb tételeit reményeink szerint majd az Alkotmány foglal össze.

Szintén újdonság, tisztelt Professzor Hölgyek és Urak, hogy 1990 óta soha nem volt ilyen kevés minisztérium és miniszter. Hozzáteszem, hogy nem a számszerű csökkentés volt az elsődleges cél, hanem hogy a kormányzat hatékonyabb, rugalmasabb legyen, működése pedig átláthatóbb. Létrehoztunk tehát egy új, korszerűbb kormányzati struktúrát, amilyen 1945 óta nem volt Magyarországon, és úgy látom, hogy ez eddigi tapasztalataink alapján mondhatom, hogy inkább megfelel a mai kor követelményeinek. Ennek az új rendszernek a hatékonyságát az is bizonyíthatja a kétkedők szemében, hogy a kormány első száz napja alatt 55 törvényt fogadott el az Országgyűlés. Csak a nagyságrendet érzékeltetendő: négy évvel ezelőtt ez a szám 19 volt, most pedig 55. És milyen törvények, tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Ezek után nézzük, hogy az új kormány megalakulása után mi mindent változtattunk meg száz nap alatt. Nos, ha a történelem összesűrűsödik, és az idő felgyorsul, akkor az általában nem kíméli a tabukat. A mi kétharmados forradalmunk sem kímélte. Olyan tabukat döntöttünk le együtt május óta, amelyeket csak egy akkora nemzeti egység képes ledönteni, mint ami létrejött ez év áprilisában. Az első ilyen tabu után úgy összegezhető, hogy a politikai osztály érinthetetlen. Mi bebizonyítottuk, hogy ez nem így van. Mi arra kaptunk felhatalmazást tavasszal a választóinktól, hogy a politikai osztály érinthetetlenségének vessünk véget. Ezért első intézkedéseink között volt a politikusok számának felére csökkentése. Húsz éven át a nyilvánosság előtt szinte mindenki egyetértett abban, hogy az 1990-es politikai megállapodások eredményeképpen létrejött országgyűlés és önkormányzati rendszer méretében messze van az ideálistól. Változtatni kellene rajta. De soha senkinek nem sikerült ennek szellemében cselekednie. Most ez megtörtént. A magyar választók három hét múlva már a kisebb létszámú helyi testületek összetételéről dönthetnek, és a következő országgyűlési választásokon pedig a mintegy 200 fős parlamentbe választhatunk majd képviselőket. Tabunak számított az állami vezetők fizetése is korábban. Ez sok igazságtalanságot takart, és nagyon sok jogos ellenérzést szült. Most ezen a területen is változtattunk, korlátoztuk a legmagasabb béreket. Megszüntettük az erkölcstelen végkielégítések kifizetésének rendszerét.

Az egyik, leginkább érinthetetlen kérdés Magyarországon a szocialista kormányok alatt a határon túli magyarság ügye volt. Mindig kellemes és meggyőző retorikai képességeik birtokában magyarázták el nekünk, hogy tulajdonképpen miért az a jó, ha minden úgy marad, ahogy van. És miért hoznánk a fejünkre sokkal nagyobb bajt, mint hasznot akkor, ha megmozdulnánk, és végre egyszer elmondanánk, hogy mit gondolunk, és mit tartunk helyesnek ebben az ügyben. Nos, azonban nekünk súlyos adósságunk halmozódott fel a határon túl élő magyar nemzettársaink felé, és 2004. december 5-ének szégyenfoltja megtisztításra várt, nem tűrt halasztást, ezért meg is alkottuk a szükséges törvényt. Letelepedés, Magyarországon való letelepedés nélkül is lehetséges a világ valamennyi magyarja számára a magyar állampolgárság megszerzése. Nyomasztó lelki terhet vettünk le ezzel a döntéssel a saját és a nemzet vállairól is. Sőt, én azt remélem, nemcsak terheket vettünk le, hanem olyan energiákat szabadítunk fel, amelyek sikeresebbé tehetik a magyarokat Magyarországon és a külföldön élő magyarokat egyaránt. Nos, talán ezek fényében nem tűnik túlzásnak, ha azt mondom Önöknek, hogy száz nap alatt a mostani kormány a nemzeti ügyek tekintetében több változást hajtott végre, több eredményt ért el, mint amennyi eredmény és változás történt a megelőző nyolc évben.

Ami a nemzeti ügyeket illeti, tisztelt Hölgyeim és Uraim, ezek között a kormányprogram is első helyen a gazdaság talpra állítását és az új munkahelyek teremtését jegyzi. Az elmúlt nyolc év politikája arra az utópiára épült, hogy hitelekből is lehet hosszabb távon jóléti rendszert finanszírozni. Mi azonban valóságot építünk, és a valóságban - tudjuk jól - csak tisztességes munkából és tisztességes vállalkozásból születhet bármilyen érték. Ezért minden intézkedésünk középpontjában a vállalkozás és a munkahelyteremtés támogatása, a munkavállalás könnyítése és megbecsülése áll. A gazdaság megerősítéséhez és a munkahelyek megteremtéséhez meggyőződésünk szerint három dologra van szükség: a valósághoz igazodó adórendszerre, felelős vagyongazdálkodásra és biztos pénzügyi alapokra. A teljesség igénye nélkül most szeretnék az Önök emlékezetébe idézni néhány fontos döntést, ami az elmúlt száz napban született.

Először is bevezettük minden idők legalacsonyabb tízszázalékos társasági adóját, és előkészítettük minden idők legalacsonyabb személyi jövedelemadó rendszerének bevezetését is a következő év elejétől. Eltöröltünk tíz adófajtát. A hazai beruházások ösztönzése érdekében negyven százalékkal csökkentettük a beruházásokhoz szükséges állami engedélyek számát. A hazai kis- és középvállalkozások támogatása érdekében kibővítettük a Széchenyi-kártya programot. A pályázati források nagyobb arányú kihasználása érdekében előkészítettük, és nemzeti konzultációra bocsátottuk a Széchenyi Önerő Hitelprogramot és magát az Új Széchenyi Tervet is. Bevezettük az egyszerűsített alkalmi foglalkoztatást. Az új törvénnyel egy sokkal egyszerűbb és ésszerűbb rendszer lépett hatályba a mezőgazdasági és idegenforgalmi területen dolgozók életében. Az alkalmi munkára vonatkozóan ez közel félmillió munkavállaló és alkalmi munkaadó életét teszi könnyebbé. A magyar vállalkozások számára könnyebbé és eredményesebbé tettük a közbeszerzésekben való részvételt. Lehetővé tettük a kistermelők számára, hogy termékeiket könnyebben értékesítsék. Ez nem tűnik nagy horderejű nemzetgazdasági átalakulásnak, de időnként a kis dolgok nagyobb változásokat eredményeznek, mint a hatalmas nagy makrogazdasági átalakítások. Hadd idézzem az Önök emlékezetébe azt, hogy közbeszerzési kötelezettség a most megalkotott módosítás után már nem vonatkozik olyasmire, mint a nyershús, zöldség, gyümölcs, tej, tejtermék, méz, tojás és gabona. Vagyis szeptember 15-től a közétkeztetést végző intézmények, bölcsődék, óvodák, iskolák, hivatalok, egészségügyi intézmények közbeszerzés nélkül, közvetlenül a helyi termelőtől megvásárolhatják ezeket a termékeket. Törvényt hoztunk a körbetartozás felszámolásáról, bevezettük a másodlagos élelmiszervizsgálatot, hogy Magyarország ne legyen többé más országok élelmiszerszemetének lerakóhelye.

Nos, tisztelt Hölgyeim és Uraim, bevezettük az új szabályt a földbirtok védelem érdekében, ahol elővásárlási jogot adtunk a magyar államnak, és így megakadályoztuk, hogy a magyar termőföld külföldi spekulánsok kezébe jusson. S ez a védelem akkor is eredményes lesz majd a jövőben, hogyha Brüsszelben az általunk kért újabb, külföldiekre vonatkozó földvásárlási moratóriumot esetleg nem hosszabbítják meg, tehát a magyar föld biztonságban van Magyarországon külföldi spekulánsok termőföldet nem fognak vásárolni akkor sem, ha Brüsszel így vagy éppen úgy dönt, mert ez a mi hatáskörünk, és mi ismerjük azokat az eszközöket, amelyekkel más országok sikeresen védték meg egyébként a saját gazdálkodóikat és mezőgazdaságukat.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Az előző kormány valótlan számokra épülő költségvetése rendkívül veszélyes helyzetbe sodorta az országot, s ezért számos intézkedést kellett hoznunk a pénzügyi rendszer stabilizálása érdekében. Én tudom, hogy a legtöbb ember fejében itt a bankadó tűnik fel először, legtöbben ezért szokták meglapogatni a hátamat és megszorongatni a kezemet, hogyha járom az országot, és én nem tudom elmagyarázni, úgyhogy fel is adtam, hogy én valójában sosem vágytam a bankrendszerrel szembeni küzdelem Che Guevarájának szerepére. Ez nem szerepelt az életem tervei között, egész egyszerűen Magyarország abban a pénzügyi helyzetben volt, egy olyan örökséget vettünk át, hogy kénytelenek voltunk meghozni néhány olyan döntést, amely ráadásul úgy tűnik, még a magyarok igazságérzetével is találkozott. Egy jó politikai döntésnek az értékét növeli, hogyha nemcsak ésszerű, hanem még találkozik a választópolgárok igazságérzetével is.

Nos, éppen ezért a következő lépéseket kellett tennünk a pénzügyi rendszer stabilizálása érdekében. Először is ki kellett világosan nyilvánítanunk, erre jó volt a bankadó, és jó volt a Nemzetközi Valutalappal folytatott tárgyalás története is, hogy kinyilváníthassuk, hogy a nemzeti ügyek kormánya kitart a pénzügyi függetlenség és a gazdasági önrendelkezés visszaszerzése mellett. Természetesen tudatában vagyunk annak, hogy a világgazdaság bonyolult módon szerveződik, és minden nemzetgazdaság egyben része a világgazdaságnak, de a mi döntéseinket mindig a saját érdekeink vezénylik, tehát mi úgy akarunk beilleszkedni a világgazdaságba, hogy közben a beilleszkedés mikéntjéről szóló döntések kizárólag a mi döntéseink lehessenek, mi dönthessük el, hogy milyen módon kívánunk illeszkedni az úgymond globalizálódó világgazdaságba. Én ezt tekintem a gazdasági önrendelkezés legfontosabb kérdésének. No, tehát azért, hogy a pénzügyi rendszert stabilizáljuk, bevezettük azt a 120 milliárd forint összegű kormányzati takarékossági intézkedést, amelynek most mindannyian együtt isszuk a levét. Egy ilyen takarékossági intézkedés senkinek sem esik jól, és ha ma Önök beszélnek professzorokkal, oktatási intézményben dolgozókkal, beszélnek művészekkel vagy az államigazgatás más területén dolgozókkal, ők mind panaszkodnak amiatt, hogy itt bizony a pénzügyi rendszer stabilitásának megőrzése érdekében takarékossági intézkedések születtek.

Az ország pénzügyi stabilitása és a jó erkölcsbe ütköző bérezési gyakorlat érdekében a közszférában ezzel egy időben bevezettük a kétmillió forintos fizetési plafont. Ez - szeretném aláhúzni - mindenkire vonatkozik. Akkor is, ha Brüsszelbe szalad panaszkodni. Mindenkire egységesen, mert a jó erkölcs tekintetében nincsen kivétel, a bankárokra is vonatkozik a jó erkölcs szabálya, sőt a legelegánsabb, bankári állást betöltő emberekre is vonatkozik az általános szabály, ezért akármilyen külföldi kritika vagy ellenállás is érkezik, nem tudunk eltekinteni attól, hogy a jó erkölcs szabályát mindenkire, aki a közszférában dolgozik, egységesen ne érvényesítsük. 98 százalékos különadót vetettünk ki a közszférában a kétmillió forint feletti végkielégítési összegekre. Nos, tisztelt Hölgyeim és Uraim, az ország mai helyzetében egész egyszerűen elfogadhatatlan, hogy állami vezetők, amikor veszik a kalapjukat, akkor sok tízmilliós végkielégítésekkel távozzanak, és sajnos nem tudtuk, nem tudtam figyelembe venni azt az egyébként jogszerűnek hangzó igényüket sem, hogy a már megkötött szerződéseket utólag nem lehet módosítani. Ez igaz, de a jövedelmet adóztatni lehet. Ezért a vonatkozó évre nézve ezt a 98 százalékos szabályt - még egyszer mondom: minden Che Guevarai ambíció nélkül - az ország érdekében kénytelenek voltunk, kénytelen voltam bevezetni. Nos, tisztelt Hölgyeim és Uraim, a kormány a pénzügyi fegyelem és a költekezési mértéktartás érdekében költségvetési felügyelőket küldött ki közpénzekkel gazdálkodó intézményekhez. Azokhoz is, amelyek autonóm intézmények, de költségvetésük többségét közpénz adja. Nos, ezek voltak a legfontosabb pénzügyi változások, amelyek a pénzügyi stabilitást szolgálták.

Nemzeti ügy, tisztelt Hölgyeim és Uraim, a szociális biztonság megteremtése is. Anélkül, hogy társadalmi elemzésekbe bocsátkoznék itt, és ezzel untatnám Önöket, különösen azokat, akik már Kötcsén is hallhatták ezeket a gondolatokat, fontosnak tartom elmondani, hogy a kétharmados forradalom és a nemzeti együttműködés, valamint a változások előtti lehetőség kapuját, tehát ezeknek a lehetőségét valójában egy olyan új szövetség teremtette meg, amelynek hiányától már több mint húsz éve szenvedett Magyarország, és szenvedett egyébként a polgári jobboldal is. Valahogy nem tudtunk létrehozni tartós szövetséget a középosztály, a jobb módúak, a biztosabban élők és a bizonytalanabb helyzetben élő, szegényebb néprétegek milliói között. A szövetség nem jött létre. Márpedig e nélkül a szövetség nélkül nincs kétharmad. A szövetség most létrejött, és én a magam részéről, túl a szakmai szempontokon, ennek a szövetségnek a fenntartását tekintem a kormányzás legfontosabb céljának. Ha ez a szövetség fennáll, akkor van nemzeti egység, ha van nemzeti egység, akkor lehetséges elérni kormányzati sikereket olyan területeken is, amelyeket korábban még érinteni sem tudott a politikai elit, illetve a politikai döntéshozók, a parlamenti képviselők, mert ezek a területek egész egyszerűen csak kétharmaddal változtathatók meg. Tehát a sikerességhez, a gazdaság talpra állításához, megerősítéséhez, egy ésszerűbben működő Magyarország megteremtéséhez fent kell tartanunk azt a szövetséget, amely a középosztály, a jobb módúak és a szegényebb sorban élők között jött létre. Ezért van az, hogy a szociális biztonság megteremtése, ami ezen szövetség fenntartásának egyik legfontosabb feltétele, egyúttal nemzeti ügy is a számomra. Ez azt jelenti, tisztelt Hölgyeim és Uraim, hogy a kormányzás során a szociális biztonság kiemelt terület marad, és nem engedünk azoknak a szirénhangoknak és csábításoknak, amelyek a szociális biztonság kérdését szembe akarják állítani a pénzügyi stabilitással. Arra törekszünk, hogy a pénzügyi stabilitást és sok millió magyar ember szociális biztonságát egy időben legyünk képesek garantálni.

Nos, tisztelt Hölgyeim és Uraim, éppen ezért a kormány egyik első döntésével a kilakoltatással fenyegetett emberek védelmében elrendelte a kilakoltatási tilalmat. És én továbbra is szeretném nagyon határozottan képviselni azt az álláspontot, hogy az száz nap után sem fordulhat elő, hogy a bankok csak úgy egyszerűen utcára teszi az embereket. Nem engedjük, hogy olyan családokból, amelyek most még együtt vannak, amelyek küzdenek az együtt maradásért, küzdenek a talpon maradásért, küzdenek a boldogulásért, ezeket az embereket és családokat lehetetlen helyzetbe hozzák olyan - egyébként kétségkívül csekély felelősség mellett - korábban felvett hitelek, amelyeknek a terheit most nem tudják visszafizetni. Ezt követeli az emberiesség, ezt követeli a józan ész is. Mert ha ezek a családok szétesnek, akkor a társadalomnak összességében nagyobb költségébe kerül majd ezeket az embereket valahogyan talpon tartani, visszailleszteni a társadalom rendjébe, vagy legalábbis egy elfogadható életszínvonalhoz segíteni a közbéke érdekében. Ezért a bankok a jövőben sem tehetik ki az utcára a családokat.

Hasonló módon, tisztelt Hölgyeim és Uraim, meg kellett tiltanunk a jelzálogalapú devizahitelek további folyósítását is. Erről még sok vita lesz majd a jövőben: ésszerű-e ez, vagy sem. Én a politika világához tartozom, és ezért én a spekulációnál többre tartom a tapasztalatot. Én azt láttam, hogy eddig a jelzáloggal terhelt devizahitelekből mindig csak baj lett. És ez egy olyan tapasztalat, amelyet be kell építeni a kormányzásba, ezért a gazdasági ésszerűség elegáns bemutatása ide vagy oda a pénzügyi szervezetek részéről, nem szabad még egyszer megengedni azt, hogy Magyarországon családok azért kerüljenek az utcára sodródás, az utcára történő kilakoltatás veszélyébe, mert az árfolyam, a magyar valuta árfolyama megváltozik, és a magyar valuta árfolyamára a mindenkori magyar kormány és a mindenkori jegybank csak csekély befolyást tud gyakorolni. Önök is láthatják, hogy egyes nemzetek nemzeti valutájának értéke tőlük sok ezer kilométerre történt gazdasági események eredményeképpen is radikális megváltozhat. Ezért - bár a devizaalapú hitelezést egyáltalán nem tiltottuk meg, de a jelzáloggal terhelt devizalapú hitelezést - tehát ott, ahol az emberek fedele, fejük feletti fedele, lakása, otthona forog kockán, meg kellett tiltanunk. Ezt a gyakorlatot meg kellett szüntetnünk.

Az előző kormány megszüntette a gázár- és távhőtámogatás rendszerét is, ravasz módon június 30-i határidővel, hiszen az már a választások után volt, és azzal a kérdéssel kellett szembesülni, hogy miután a költségvetésben a második félévben ilyen támogatás nem szerepel, hiszen ők azt megszüntették, most mit tegyünk. Azt kell mondanom, hogyha nem tartottuk volna fent az - egyébként kétségkívül átalakításra szoruló - gázár- és távhőtámogatási rendszert, akkor 962 ezer családot hoztunk volna pénzügyileg nehezen vagy egyáltalán nem kezelhető helyzetbe. Ezért a szociális biztonság megteremtése érdekében úgy döntöttünk, hogy ezt a támogatási formát most még változatlan formában fenntartjuk. Hasonlóképpen hatósági árat vezettünk be a szegényebbek védelme érdekében a gáz és az áram esetében. Új megállapodást akarunk kötni a szolgáltatókkal; olyan új megállapodást, amely ésszerűbb és korrektebb és elviselhetőbb terheket jelent a magyar lakosság számára. Azonnal visszaadtuk azokat a támogatásokat néhány kiemelkedő fontosságú, működőképessége határához érkezett szervezetnek, amelyeket korábban vontak el tőlük. Így az értelmi fogyatékossággal élők és segítőik országos szervezete, a siketeknek és a nagyothallók szakszövetségének, a magyar vakok és gyengén látók országos szövetségének is. Létrehoztuk az adórendszeren kívüli keresetet, ami azt jelenti, hogy a családoknál végzett házi munkáért és az idősek segítésért kapott jövedelem után már nem kell annak adót fizetnie, aki ezt a munkájával a maga számára és családja számára megkereste. És végül az egyházak korábbi igényét is kielégítettük, az egyházak és a civil szervezetek korábbi együttes igényét, vagyis a jótékony adományozást ismét adómentessé tettük. Az utóbbi néhány évben erre a segítségre, a segítségnek erre a formájára is pénzügyi terheket helyezett a távozott, leköszönt kormány.

Demokratikus normák helyreállítása - van egy ilyen fejezete a kormányprogramnak. Nemzeti ügy a demokratikus normák helyreállítása, amit az egyszerűség kedvéért a jogállam helyreállításának is szoktak mondani a közbeszédben. Az én felfogásom e tekintetben, tisztelt Hölgyeim és Uraim, az, hogy az áprilisi választásokon az emberek nemet mondtak a hatalommal való visszaélés minden formájára, és kifejezték azt az akaratukat, hogy demokráciában a törvényeknek mindenkire vonatkozniuk kell - kivétel nélkül -, vagyis magára az államra és annak vezetőire is. Ennek jegyében és vállalásunkkal megegyező módon megkezdtük az előző kormányciklusok kormányzati visszaéléseinek és korrupciós ügyeinek részletes kivizsgálását. Nem esik jól az ilyesmi. Nehéz munka, de mégis olyan munka, amit valakinek el kell végezni. A félreértés elkerülése érdekében: nem a múlt miatt kell ezt elvégezni. Kétségkívül a világ morális egyensúlyának helyrebillentése is egy szép feladat, de itt sokkal többről van szó; azért kell az elszámoltatás nevű folyamatot végigvinnünk a következő hónapokban, hogy még egyszer soha senkinek ne juthasson eszébe, hogy olyan trükkökkel próbál közpénzeket kitalicskázni az egyébként arra rászoruló intézményekből, arra rászoruló embereket támogató intézményekből, oktatási, kulturális intézményekből vagy magából a nagy költségvetésből, mint ahogy egyébként az az elmúlt években történt. Az elszámoltatás tétje tehát nem a múlt, tisztelt Hölgyeim és Uraim, hanem a jövő.

A rendszerváltoztatást követően - ha ez a szó egyáltalán még jelent valamit - az elmúlt húsz év vitái után, 2011-ben végre sor kerülhet a Magyar Köztársaság új alkotmányának megalkotására és elfogadására. Ez azt jelenti, tisztelt Hölgyeim és Uraim, hogy az új alkotmány megalkotására 2011-ben, szándékaink szerint 2011-ben kerülhet sor. Az ezt a munkát összefogó alkotmányelőkészítő eseti bizottság már meg is kezdte a munkáját. Sok professzor hölgyet és urat ismerek Önök közül, és előre látom azokat az izgalmas vitákat, amelyeket majd meg fogunk vívni az új alkotmány néhány passzusának megalkotása okán. Jó mulatság, férfimunka lesz, remélem az ország is hasznát látja majd.

 Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A demokratikus intézmények működésének helyreállítása néhány olyan döntést is igényelt, amelyet rendes nyugati országokban egy száz napot értékelő összefoglalóban nem szoktak megemlíteni, de nekünk egy olyan helyzettel kellett szembesülnünk, hogy a kormányváltás időpontjában nem volt elnöke és elnökhelyettese például az Állami Számvevőszéknek. Az Állami Számvevőszéknek az a dolga, hogy a közpénzek felhasználását, a parlament közpénzekre vonatkozó döntéseit és azok végrehajtását ellenőrizze. Ahol az Állami Számvevőszék nem működik, ott a közpénzek felett nincs állandó felügyelet. S mi egy olyan országban éltünk mi mindannyian együtt, ahol több mint egy éve nem volt az Állami Számvevőszéknek elnöke, és nem volt alelnöke sem. De hasonlóképpen hiányzott két alkotmánybíró az Alkotmánybíróság törvényben előírt létszámából, és a modern hatalmi ágnak is mondott - ezt a vitát most nem nyitom meg, de a modern hatalmi ágnak is mondott - média, közmédiafelügyeletet ellátó szervezetnek is hosszú hónapok óta már nem volt vezetése, vagyis ott semmifajta kontrollt, folyamatos ellenőrzést nem gyakorolt senki.

Nos, ezeket a helyeket be kellett töltenünk, ezeket az intézményeket működésbe kellett hoznunk. Ez az a pont, ahol a legtöbb támadást kapta egyébként a kormány, mondván, hogy a személycserék valójában önös hatalmi érdekeket szolgálnak. A személycseréket kicsit tágabban értelmezve, hiszen nemcsak itt történtek változások, hanem máshol is, azt kell, hogy mondjam Önöknek, hogyha az ország jól működött volna, nem kellett volna ennyi személycserét végrehajtani. Ha az intézményeink jól működtek volna, akkor nem kellett volna személycserét végrehajtani. De hogyan várhatok én el bármely intézmény élén álló embertől jobb munkát, hogyha az elmúlt években szétment a keze alatt az, amit rábíztak. Legyen szó közlekedési vállalatról, Alkotmánybíróságról vagy éppen Számvevőszékről.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Ha egy adott intézménytől jobb munkát várunk, mert elégedetlenek voltunk az eddigi teljesítményével, akkor teljesen logikus az a gondolat, hogy új vezetőket kell odatennünk, hiszen a régiektől nem várhatunk jobb teljesítményt. Nem lehet minden teljesítménybeli mulasztást az előző legmagasabb szintű politikai vezetésre hárítani. Van személyes felelősség is a világon. Egy ilyen állapotban lévő ország esetében tehát a személycserék indokoltak, és az ország érdekeit szolgálják.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Még egy dolgot szeretnék az Önök figyelmébe ajánlani: kártérítést fizettünk az előző korszakban történt állami jogsértések áldozatainak is. Itt elsősorban a 2006 őszi karhatalmi támadásokra kell gondolnunk, hiszen 2006. október 23-án igazi karhatalmi támadásokat idéző brutális, erőszakos, elfogadhatatlan, minden elemi emberi és alkotmányos normával ellentétes államhatalmi akciók történtek a békés, tisztességes, az 56-os forradalom ötvenedik évfordulóját megünnepelni, arra megemlékezni kívánó törvénytisztelő polgárok ellen. Nos, azt gondolom, hogy a törvénytisztelő polgároknak meg kell adni, ami jár, és hogyha az ilyen karhatalmi akciók súlyos fizikai, egészségügyi károsodásokat okoztak, akkor a legkevesebb, hogy mi nem fogunk pereskedni ezekkel az emberekkel, hanem egyezséget kötünk velük. Korrekt, józan és mértéktartó egyezséget, és kifizetjük azt, amivel az állam egyébként tartozik, hiszen függetlenül a kormányok összetételétől, itt az állam felelőssége áll meg. Az egy másik dolog, tisztelt Hölgyeim és Uraim, hogy természetesen ezeknek a karhatalmi akcióknak a felelőseit meg kell neveznünk, alaposan fel kell derítenünk az eseményeket, és aztán felelősségre is kell őket vonnunk. Nekem személyes meggyőződésem, hogy addig, amíg ezt a brutális, egész rendszerváltással szembenálló szemlélettől vezetetett akciót nem derítjük fel, és a felelősséget az arra hivatott állami szervek nem porciózzák ki, addig Magyarországon a demokráciáról való beszéd csak smafu. Ezért erkölcsi kötelessége a mostani kormányzatnak és a kétharmados parlamenti többségnek, hogy rendbe tegye ezt az ügyet, megnyugtató módon tegye rendbe.

Nos, tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Nemzeti ügy a kormányprogram szerint az is, hogy az országban rend és közbiztonság legyen. Itt szeretném Önöknek elmondani, hogy egy nagyon fontos nemzeti konzultációt tartottunk ebben a kérdésben éppen Ózdon, ahol összegyűjtöttük azokat az állampolgári javaslatokat, amelyeket a rend és közbiztonság érdekében ők megfogalmaztak. Ezeknek egy része használható volt, a másik része is indokolt volt, de nehezen lehetett volna összeegyeztetni a jogállamiság követelményeivel, ezért csak azokat a javaslatokat tudtuk átvenni, és tudtuk jogilag megfelelő formába önteni, amelyek indíttatásukat illetően is megférnek az Alkotmány keretein belül. Nos, ennek jegyében megszüntették azt a gyakorlatot, aminek eredményeképpen a magyar választók úgy érezték, hogy a kormány a bűnözők oldalán áll, és ahelyett, hogy védené az áldozatokat, meg érvényt szerezne a jogszabályoknak, meg elégtételt adna azoknak, akiket az illet, állandóan mentegeti az elkövetőket. Hol származási körülményekkel, hol nehéz élethelyzettel valamilyen mentséget talál a bűnözők számára, és soha nem talál egy komoly érvet az áldozatok mellett, amiért az ő érdekeiket igazából kötelessége volna megvédeni. Ez egy olyan gyakorlat, amely elfogadhatatlan.